Amit a talajmintavételről tudni érdemes

Most, a tavaszi vetések betakarítása után A növények precíz tápanyag-ellátása a növénytermesztés sarkalatos pontja. Ha kevesebb, (vagy nem megfelelő arányú) tápanyagot adunk ki, mint amennyit a növény hasznosítani és beépíteni tud a termésbe, akkor nem használjuk ki az adott agroökológiai viszonyok mellett fel tud venni, akkor nem használjuk ki az adottságainkban (ökológiai adottságok, a fajta/hibrid terméspotenciálja) rejlő lehetőségeinket és terméscsökkenést vagy a vártnál alacsonyabb hozamot fogunk realizálni. Ráadásul ez még költségnövelő tényező is. Talán már elfeledett fogalom, az agrotechnikai, növényvédelmi „beavatkozások” egyik legfontosabb eleme a harmonikus tápanyag-ellátás. Ha ezt nem tudjuk megvalósítani, akkor a kultúrnövények fejlődése lassabb lesz, a gyomok elnyomhatják azokat (főleg a kukorica és a napraforgó érzékeny rá) és a nem megfelelő egészségi állapotuk miatt a kórokozók is könnyebben megtámadják, ami többlet növényvédelmi beavatkozásokat és így többlet ráfordítást igényel.

Mivel a tápanyag-utánpótlás (és ezalatt nem a sok nitrogént, hanem valamennyi tápelemnek a növény igényeinket és a talaj adottságainak megfelelő mennyiségben és arányban való biztosítását értjük) szerepe a kívánt hozam elérésben intenzív termesztési viszonyok között kb. 25 %, fontos, hogy azt szakszerűen végezzük. Ehhez persze nemcsak az adott növényfaj, fajta/hibrid igényeit kell ismerni, hanem a talaj felvehető tápelem-tartalmát is. Ugyanis e két tényező (vagyis a kijuttatott tápanyag-mennyiség és a talaj felvehető tápelem-tartalma vagy másképp a talaj tápelem-ellátottsága) együttesen határozzák meg, hogy képesek leszünk e kihasználni az adottságainkat, elérni a kívánt hozamot és milyen hatékonysággal tesszük azt. Ehhez szükséges ismernünk a talaj tápanyag-ellátottságát, melynek legegyszerűbb módja a rendszeres talajvizsgálat elvégzése és a kapott eredmények helyes értelmezése.

A talajmintavétel szükségessége és gyakorlata nem újkeletű dolog. A szocialista nagyüzemi termelés időszakában is kötelező volt, hol 3, hol pedig 5 évente. A ma érvényben lévő jogszabályi előírások szerint a nitrátérzékeny és az AKG programban részt vevő területeken a gazdálkodók számára 5 évente, 5 hektáronként szükséges azt elvégezni. A reprezentatív talajmintavétel azért fontos számunkra, mert bizonyos talajparaméterek kis területek esetén is nagy változékonyságot mutathatnak. Ezen paraméterek egy része szabad szemel is jól érzékelhető (pl. talaj kötöttsége: homokos folt, agyagos folt vagy egy szikes folt), azonban a talaj tápelem-ellátottságában lévő területi különbségek szemmel nem észlelhetők. Ezért fontos az, hogy a mintavétel szakszerű legyen. Hiszen a helytelenül kivitelezett talajmintavételből származó adatok felhasználása nem eredményezhet helyes döntést. Ráadásul, ha már fizetni kell a talajvizsgálatért, érdemes a mintavételt helyesen elvégezni. A nitrátérzékeny területeken csupán az úgynevezett szűkített talajvizsgálat kötelező, ami sajnos csak a talaj NPK-ellátottságára vonatkozóan ad felvilágosítást. Ezért az alig drágább bővített talajvizsgálat elvégzése szakmai szempontból sokkal előnyösebb, hiszen ebből tájékozódhatunk a mikroelem-ellátottságról is.

Mielőtt konkrét példát mutatunk be a talaj tápelem-ellátottságának heterogenitására, vegyük sorra, hogyan is néz ki a szántóterület szakszerű talajmintavétele.

A mintavétel mélysége 0-30 cm. Az úgynevezett átlagminta (ezt szállítjuk be a laborba) akkor lehet reprezentatív, ha azt úgy állítjuk elő, hogy a tábla homogén részeiből 5 hektáronként 25-30 részmintát veszünk, melyeket egyesítünk. Az átlagminta tömege maximum 1-1,5 kg. A homogén táblarészek kijelölésére több lehetőségünk is van. Használhatunk különböző vegetációs indexek alapján készített térképeket (pl.: NDVI), melyek drónos vagy műholdas felvételek alapján készülnek, de a hozamtérképek is nagyban hozzájárulhatnak a táblánkon belüli „talajfoltok” lehatároláshoz. Ha ezek nem állnak rendelkezésre, akkor a korábbi talajvizsgálati eredmények, a szabad szemmel látható talajfoltok, talajtérképek (kartogramok, térképmásolatok), vagy a tenyészidőszak alatti növénymegfigyelések segíthetnek az egységesnek számító területrészek lehatárolásában. Ezek után a mintavételi területeket (menedzsment zónákat) M=1:10 000 (vagy más alkalmas) méretarányú topográfiai térkép alapján célszerű kijelölni, ennek hiányában természetesen használhatók a MePAR blokktérképek, földhivatali térképmásolatok is. A mintavételi területeket (zónákat, egységeket) és a minták azonosító jelét az alkalmazott térképen kell rögzíteni (le kell határolni az egy mintához tartozó területrészeket). Természetesen a térképen fel kell tüntetni a táblák határait, jeleit és területét is. A fentiek hiányában nem lesznek visszakereshetők a mintavételi területek. Az adott átlagminta képzésére szolgáló részmintákat a terület átlója mentén vagy cikcakk vonalban (1. ábra) ajánlatos megvenni. Egy mintavételi vonal mentén legalább 20 ponton kell azonos tömegű részmintát venni.

Tilos talajmintát venni:

a tábla szélén 20 m-es sávban,

a forgókban,

szalmakazlak helyén,

műtrágya, talajjavító anyag, szervestrágya depóniák helyén,

az állatok delelő helyén.

1.ábra: Haladási irányok a mintavétel során

A mintavétel optimális időpontja a termés betakarítása után, de még trágyázás előtt van, a talaj művelhető állapotában. Műtrágyázás után legalább 100 napot, szervestrágyázás után legalább hat hónapot kell várni a mintavétellel.

A talajmintavétel történhet kézi vagy gépi talajmintavevővel. Az átlagmintát vízhatlan zacskóba kell helyezni, melyet le kell zárni és el kell látni mintaazonosító jeggyel, majd minél hamarabb be kell szállítani a vizsgálatot végző laboratóriumba.