2025. July 8., Tuesday
A július sarkalatos időszak a tápanyag-utánpótlásban. Ilyenkor a kukorica és a napraforgó - a vetésidőtől függően - már 6-levél utáni állapotban van, és tulajdonképpen ez az időszak a legideálisabb a lombtrágyázás elvégzésére. A korábban biztosított nitrogén, foszfor, kálium, magnézium, kalcium és kén mennyisége most még - az állomány állapota alapján, hiány vagy arányeltolódás esetén - egy kisebb, lombtrágya formájában kiadott dózissal korrigálható, és a mikroelemek (rét, cink, mangán, vas, bór, molibdén) is pótolhatók. Ez utóbbiak ugyanis talajon keresztül nem (sokszor talajon keresztül nem is érdemes) vagy csak ritkán, kisebb mennyiségben pótoltak. Mind a kukorica, mind pedig a napraforgó jelentős mennyiségben igényel mikroelemeket (1. táblázat), és bár ezen mennyiségek jelentősen alulmúlják ezen kultúrák makroelem-szükségletét, azok nem kevésbé fontosak.
A fenti táblázatból látható, hogy a mikroelem-igény legfeljebb néhány kg nagyságrendű, így az levélen keresztül szükség esetén könnyedén pótolható és pótlandó is. Különösen érdemes felhívni a figyelmet a cink pótlásra azon területeken, ahol rendszeresen termelnek kukoricát, esetleg átlag feletti hozammal, hiszen ott indokolt lesz a cink pótlása.
A lombtrágyázás időzítésének kérdését jól alátámasztja a 2. táblázat, mely kukorica esetén mutatja be az egyes mikroelemek felvételének ütemét.
Jól látható, hogy az intenzív felvétel 6-8 leveles kor után indul meg, ezért ekkor érdemes kiadni a lombtrágyát.
De melyik lombtrágyát válasszuk? Amelyik a legjobban illeszkedik az adottságainkhoz, a talaj tápelem-ellátottságához és a növény igényeihez. Ezt segít eldönteni a 3. táblázat.
Az új termékek közül a NapraGold biztosítja a 4 t/ha napraforgó termés teljes mikroelem-szükségletét. A jobb felszívódás érdekében kelatizált mikroelemeket (Cu, B, Fe, Mn, Mo, Zn) tartalmaz, amelyek támogatják a növények egészséges fejlődését és ellenálló képességét.
A NitroSpeed Sunny napégés és UV elleni védelmet biztosít, erősíti a növény bőrszövetét, védi a leveleket és a termést a napégéstől, valamint tápanyagokkal (N, Mg, S, Zn) látja el a növényt.
A Corn max kukoricára kifejlesztett (Cu, B, Fe, Mn, Mo, Zn) kelatizált mikroelem-tartalmú készítmény, mely támogatja a növények egészséges fejlődését, természetes ellenálló-képességét.
Levéltrágyázásra a kora reggeli órák a legalkalmasabbak, amikor a növény gázcsere nyílásai még nyitva vannak és a levelek kutikulája a harmat hatására fellazult állapotban van. A perzselések elkerülése érdekében vegyük figyelembe az aktuális hőmérsékleti és pára viszonyokat (4. táblázat). A kijuttatás során javasolt lémennyiség minimum 300 l/ha, a maximális végkoncentráció 3,0 %. Amennyiben növényvédelmi kezeléssel egy menetben juttatunk ki levéltrágyákat akkor 500 literig is érdemes emelni a hektáronkénti lémennyiséget.