A műtrágya- és talajjavítószer-költségek 43,3%-kal csökkentek tavaly

2024. May 27., Monday

A műtrágya- és talajjavítószer-költségek 43,3%-kal csökkentek tavaly

A mezőgazdaság teljes kibocsátásának folyó alapáron számított értéke tavaly 6,5%-kal haladta meg az előző évit az előzetes statisztikai adatok alapján. A termelés költségei összességében mindössze 0,2 %-kal emelkedtek, köszönhetően annak is, hogy a műtrágya- és talajjavítószerek költségei 43,3%-kal csökkentek. Így a bruttó hozzáadott érték 19,2%-kal, az ágazati tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem 13%-kal, az alkalmazotti reáljövedelem pedig 5,5 %-kal nőtt éves összevetésben.

A számok alapján nem is zárták olyan rosszul a múlt évet a magyarországi gazdálkodók. A mezőgazdaság bruttó kibocsátásának értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot és a prognózis szerint idén további növekedés várható 6,5 százalékos mértékben – tudatta az Agrárközgazdasági Intézet. Az előzetes statisztikai adatok szerint a növényi termékek kibocsátásának volumene 44,4 %-kal nőtt, míg az állatok és állati termékek termeléséé 0,5%-kal mérséklődött tavaly a 2022-es évhez képest.

A prognózis készítésének időpontjában rendelkezésre álló információk szerint a gabonafélék kibocsátásának volumene 64%-kal emelkedett, a kibocsátás alakulásában a kukorica jelentős termésnövekedésének meghatározó szerepe volt. Búzából az elmúlt 5 év során 2021-ben keletkezett a legjobb, hektáronként 5,9 tonnás termésátlag, s az előzetes adatok alapján 2023-ban 5,9 millió tonnát arattak le – ez 36 százalékos éves szintű növekedés –, a hozam pedig 5,6 tonna volt hektáronként. A többi gabonaféle betakarított mennyisége eltérő mértékben változott, de az előző évihez képest szinte minden esetben növekedés tapasztalható.

Az időjárásnak 2023-ban kisebb, de nem elhanyagolható szerepe volt a terméseredmények szempontjából, míg az inputanyagok bekerülési költségei, valamint a megtermelt javak értékesítési árai nagyobb jelentőséggel bírtak. A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői árszínvonala 28,2%-kal mérséklődött, ellenben az élő állatok és az állati termékeké 11,3%-kal emelkedett 2023-ban. A gabonafélék ára 38, az ipari növényeké 40%-kal csökkenhetett.

A termékek előállítására és a szolgáltatások nyújtására fordított összeg 2023-ban az előzetes adatok szerint 2 725 milliárd forint volt, a számítások szerint a ráfordítások árai 1,7 %-kal nőttek, amely nem volt meghatározó, és mindössze 0,2% növekedést jelentett a múlt évben. A ráfordítások közül a legnagyobb mértékben, 23,1%-kal az energia- és kenőanyag költségek emelkedtek, de az állategészségügyi költségek is több mint 19%-kal nőttek. A műtrágya- és talajjavítószer-költségek viszont igen jelentős mértékben, 43,3%-kal csökkentek, ezen kívül a második legnagyobb tételt jelentő takarmányköltségek is 7,5%-kal mérséklődtek.

Megállapítható tehát, hogy a műtrágya- és talajjavítószer-költségek igencsak hozzájárultak ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelés költségei csupán 0,2%-kal emelkedtek a múlt évben.